Amit hordozok magamban

Zséda az ajtó mögött

2011.09.25. 00:27, Eszti

Megjelent az októberi InStyle, melynek címlapján Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda szerepel. Az énekesnő a 17 oldalas összeállításban mesél a divatról, fellépésekről és gyermekéről is. A cikk mellé pedig természetesen egy gyönyörű fotósorozat is társul, melyet Labády István készített.

http://desmond.imageshack.us/Himg684/scaled.php?server=684&filename=index2l.png&res=medium

Hosszú évek után tért vissza énekesi pályafutása elindulásának színhelyére, a Fészek klubba a magyar díva. Annak idején ezen a helyen tartották Sík Olga énektanárnő növendékkoncertjeit, s itt állt először nyilvánosság elé Adrienn is.

"Sok barátom dolgozik a magazinnál, illetve az egyik legjobb barátnőm, Reni, aki most már nincs az országban, de nagyon sokat köszönhetek neki. általa ismertem meg a csapatot, akiknek a munkáját nagyon tisztelem, jó köztük lenni, töltekezni." - mondta Zséda a fotózás werkfilmjében. Elmondta, mennyire szereti az egyszerűséget, a francia sikket, ami az utóbbi időben nagyon divatos volt. A Fészek klub felé közeledve feltörtek az emlékek, hisz ezen a színpadon állt először nagyközönség elé. Adrienn a dekadens díva szerepét próbálta visszaadni a fotózáson, s közben ráeszmélt, ez az ő igazi énje, ami eddig egyetlen fotósorozatában sem jött ennyire elő.

Ha érdekelnek a további részletek, a csodálatos képek és a Zsédával készült interjú, irány az újságárus!

 
Évekre elbűvölt

Zsédenyi Adrienn 1974. december 30- án született Pápán. 14 éves korában Szentesre költözött, hogy ott folytassa tanulmányait. A művészi pálya mellett a Nyugat Magyarországi Egyetemen szer- zett diplomát, mint szociálpedagógus. A Cotton Club Singers egyik alapító tagja. 2001-ben kivált az együttesből és szóló- karrierbe kezdett. Első lemeze még ebben az évben Zséda címmel jelent meg. Ezt kö- vette a Zséda-Vue (2004), az Ünnep (2005), a Rouge (2008), illetve 2009-es Aréna koncertjének hang- és videófelvé- tele. 2003-ban felénekelte a Szeress most! című szappanopera főcímdalát. 2000-ben ment férjhez orvos kedveséhez, dr. Takács Szabolcshoz, akivel első közös gyermekük, Nimród 2007. szeptember 27- én jött a világra. Adrienn több ízben vál- lal társadalmi szerepet. Többek között a Mellrák ellenes küzdelem és az Együtt a természetért kampány arca és az Össze- fogás a családon belüli erőszak ellen kam- pány támogatója. Utóbbihoz egy dal is ké- szült, Ajtók mögött címmel.

 
Mérföldek tengerén

http://desmond.imageshack.us/Himg408/scaled.php?server=408&filename=1fo.png&res=medium

http://desmond.imageshack.us/Himg843/scaled.php?server=843&filename=1zs.png&res=medium

 
Őrzi két kezed nyomát

http://desmond.imageshack.us/Himg840/scaled.php?server=840&filename=afa01.png&res=medium http://desmond.imageshack.us/Himg837/scaled.php?server=837&filename=afa02.png&res=medium http://desmond.imageshack.us/Himg838/scaled.php?server=838&filename=afa03.png&res=medium http://desmond.imageshack.us/Himg580/scaled.php?server=580&filename=afa04.png&res=medium http://desmond.imageshack.us/Himg855/scaled.php?server=855&filename=afa06.png&res=medium http://desmond.imageshack.us/Himg89/scaled.php?server=89&filename=afa07.png&res=medium http://desmond.imageshack.us/Himg560/scaled.php?server=560&filename=afa09.png&res=medium
Beyonce & Kalocsai Zsuzsa
Jelentkezni tartalmas, és igényes oldallal a chatben lehet!
Szünetel: Szinetár Dóra

 
Minden kőben elbuknék

http://desmond.imageshack.us/Himg195/scaled.php?server=195&filename=logtan.png&res=medium
Hivatalos honlap
Hivatalos Facebook oldal
Sztár.com
Sztár-Ring
Red Lemon Media
Hírkereső

 
Velem szép lesz az út
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT